2015.05.27-06.01 között az IPA Veszprém Megyei Szervezetével egy életre szóló élményekkel gazdagító kiránduláson vettünk részt. A kiránduláson más IPA szervezetek tagjai, így pl. Miskolci és Debreceni kollégák is csatlakoztak hozzánk.

Monaco, valamint Olasz és a Francia Riviéra megtekintésének lehetősége vonzotta jelentkezőket. Az út során lehetőség nyílt belepillantani a természet és az ember által alkotott természeti és építészeti csodák szépségeibe, de alkalmat adott út a kikapcsolódásra, szórakozásra, sőt szakmai tapasztalat szerzésre is.

Szerda reggel 6:00 órakor indultunk Budapestről és rövid pihenőkkel Szlovénián át késő délután érkeztünk meg Padovába. Rövid városnézés és kellemes sétát követően egy Padova melletti szállodában pihentük ki az utazás fáradalmait. 

Másnap, reggeli után Genovába indultunk, ahol részben busszal, részben gyalog néztük meg Ligúria régió fővárosának, egyben Olaszország legjelentősebb kikötővárosának a nevezetességeit. Színvonalas idegenvezetéssel megtekintettük a régi kikötőt (Porto Vecchio-t), a Piazza de Ferrari-t, a modern és az ősi Genova találkozási pontján található forgalmas és nyüzsgő teret és nevezetes épületeit. Láthattuk azt a házat, amelyben Kolumbusz Kristóf született. 

 

Megtekintettük Európa egyik leg¬na¬gyobb és leg¬lát¬vá¬nyo¬sabb ten¬geri élő¬vilá¬got bemutató akváriumát, ahol delfin bemutatót láthattunk. 

Este értünk Borgio Verezzi-be, a Ligur-tenger partján elterülő kisvárosba, ahol 4 napig élvezhettük a szállodatulajdonos, Peppinó figyelmességét és szeretetét. A szállodában felszolgált vacsorák során megismerkedhettünk az olasz konyha ízeivel. 

Pénteken egy középkori olasz kisvárosba, Imperiába kirándultunk, ahol megnézhettük hogyan készül az olívaolaj. Lenyűgöző volt látni, a régi muzeális eszközöket, és a legújabb technológiát is a Fratelli gyárban.

A gyár boltjában olívaolajjal készült híres Carli termékeket kóstolhattuk és vásárolhattuk meg. 

Utunk következő állomása Sanremo volt. A meghívással élve először meglátogattuk az Állami Rendőrség (Polizia di Stato) helyi kapitányságát.  A területi rendőrfőkapitány (questore)Lorenzo Manso ezredes fogadott bennünket, és részletes tájékoztatást adott a szervezet feladatrendszeréről, működésének sajátosságairól, valamint a csendőrséggel történő együttműködés rendjéről.  Rendkívül közvetlen és barátságos volt a csoporttal, személyesen mutatta be a szervezet objektumát és technikai eszközeit. 

A látogatás során személyes tapasztalatokat szereztünk a szervezet napi életéből. Meglepetésünkre a program zárásaként az éttermükben olaszos ételekkel vendégeltek meg bennünket. 

Sanremo, a Riviera dei Fiori, azaz a Virágos Riviéra központja. Sétáltunk a csodálatos tengerparti sétányon a pálmafák árnyékában, és csodáltuk az épületeket, parkokat az Olasz Riviéra legelegánsabb üdülőhelyén. 

Ez a környék a virágtermesztésről híres, mindenfelé üvegházakat láttunk a buszból. 

A következő programunk már a Francia Riviérán volt. A női útitársak nagy örömére meglátogattuk a Fragonard gyárat, Franciaország legrégebbi parfümgyárát, ahol szakszerű bemutatás mellett ajándékot is lehetett vásárolni. 

Másnap Eze Village, a meredek sziklára épült falu következett, ahol középkori várfalak és épületek, és a tetőn csodás botanikus kert volt látható. Innen fantasztikus kilátás nyílik a Francia Riviérára. 

És várt minket Nizza és Cannes. 

Nizzában az Óvárost, Akropoliszt csak buszból láttuk, hogy legyen idő nézelődni az Angol sétányon, ahol végig csodás hotelek és paloták, a másik oldalon az azúrkék tenger és strandok voltak láthatók. 

Épp ideje volt egy jó fürdőzésnek, napozásnak a feszített programok után. Akik a tenger vízét még hűvösnek találták a színpompás virágpiacot és a termelői piacot választották.

A délutánt Cannes-ban töltöttük, sétáltunk a képzeletbeli vörös szőnyegen, ahol a filmsztárok, és megnéztük a díj eredetiét, az arany pálma szobrot. 

Szombat révén élőzenés estet szerveztek. A kellemes zenére jó hangulatban éjfélig táncoltunk, mulattunk.

Az ötödik napon Monaco mindenkit lenyűgözött.  A 3,5 kilométer hosszúságban, és 200-500 méter szélességben elnyúló városállam egész területét sűrűn beépítették villákkal, szállodákkal, felhőkarcolókkal és üdülőkkel. Csodálatos földrajzi elhelyezkedése mellett, sajátos gazdasági- és adórendszerének köszönhetően minden csupa luxus, fény és csillogás.  A hercegség területén, a legtöbb látnivalója a Le Rocher sziklára épült óvárosban van, ezért mi is itt kezdtük sétánkat. Megtekintettük a Palota teret, ahol színpompás őrségváltásban gyönyörködhettünk. A térről csodálatos kilátás nyílik a forgalmas kikötőre, Monte-Carlora és a francia Riviérára. A palota megtekintése után sétáltunk a hangulatos, rendezett óváros szűk utcáin, majd fakultatív program keretében megtekintettük a Hercegi Autómúzeumban kiállított autócsodákat és az Oceanográfiai Múzeumot. Ezt követően Monte-Carlo felé vettük az irányt. Útközben „pole pozícióról” indulva autóbuszunkkal végigszáguldva a Forma 1-es pályán teszteltük gépkocsivezetőnk vezetési technikáját. 

Monaco legismertebb része Monte-Carlo, melynek neve és a szerencsejáték elválaszthatatlanul összeforrt. Központja a Place du Casino, nevét a nagy játékkaszinóról kapta. A kaszinó-téren megtekintettük a hivalkodó épületeket, a kaszinó melletti parkból pedig megcsodáltuk a lenyűgöző panorámát és luxus jachtokkal teli kikötőt.

 

Hétfőn, a korai reggelit követően elbúcsúztunk a Riviérától, és egy élményekkel teli, mozgalmas és érdekes kirándulás után hazafelé vettük az irányt. Az egész utazás alatt jól éreztük magunkat, mert a jó volt a szervezés, a programok, az elhelyezés és az idegenvezetés. Köszönet ezért a fő szervezőnek Szénássyné, Mariannak. A Boci Travel utazási iroda vezetője, István és idegenvezetőnk, Tímea végig figyelmes és segítőkész volt, ébren tartva figyelmünket folyamatosan ellátott bennünket érdekes információkkal. Velük máskor is szívesen utaznánk.

A beszámolót Dr. Faggyas Zoltán és neje Dr. Faggyas Zoltánné ( Editke) készítette